Saturday, March 15, 2008

2008.03.15 - Eged

Egy hónappal a múltkori jól sikerült első egedi repülésem után ismét Egerben voltam. Elég erős szél volt délelőtt, de délutánra enyhülést ígértek, és hát Eger elég messze van, úgyhogy dél körül értünk oda.
Az első repülésem elég gyengén sikerült, gyakorlatilag szintje egyből lerohadtam, a másodiknál meg sikerült bemennem leeoldalra, és a DK-i leszállóba szálltam le kicsit több, mint negyed óra után. A harmadik viszont állat volt, fent voltam másfél órát. Rengetegen voltunk, így a nagy tömeg miatt tekerni nem is nagyon mertem, csak lejtőztem. Valahogy olyan erős termikek sem voltak, mint a múltkor, talán a nedves talaj miatt. Így aztán magassági csúcsot nem sikerült dönteni, de jól eljátszogattam (731 méterig jutottam a vario szerint). Néhányan azért most is kitekertek, (Dani is).

Ígéretes cumulusok az úton odafelé (bár itt már elég sűrűek voltak).


A starthelyen.




Fél hét felé lerendeltek minket, mert éhes volt a társaságnak az a fele, amelyik nem repült, és a leszállóban várt :) Anita száll le.


Road movie hazafelé, útszéli motellel. Dean Moriarty Hudsonjénk hátsó lámpái :)

No comments: