Tuesday, December 30, 2008

2008. December 27 - Óbuda


Három hónap után először ismét Óbudán repültem, a hideget leszámítva nagyon jót.
A reggel szép napos volt, én 11 körül értem ki, amikorra épp befelhősödött, de így is igen sokan voltak a levegőben. Szóval kicsit akvárium volt, mire elindultam, de a többség általában a Farkastorok környékén repült, viszont mivel a Virágosnyeregnél is megtartott, én inkább arrafelé próbálkoztam. A felhősödés ellenére voltak kisebb termikek, egy párat tudtam tekerni is. Aztán a hideg lehozott, fél óráig bírtam szétfagyott kézzel.


Délutánra ismét naposabb lett egy kicsit az idő, én meg még egy kört repültem. Háromnegyed óráig bírtam, végül megint a hideg miatt le kellett szállnom. Azt hiszem, be kell ruházzak egy fűthető kesztyűbe...

Mielőtt leszálltam, a nap már egészen laposan sütött, és gyönyörű volt fentről a város. Kitaláltam, hogy hogyan fogok tudni a levegőből fényképezni, legközelebb kipróbálom.

Saturday, September 20, 2008

2008.Szeptember 13. Óbuda


A múlt héten igen jót repültem Óbudán. Reggel fél tíz körül értem ki, akkor Csülökék már kint voltak, és egy gyors start után egy nagyon élvezetes órát repültem. Eleinte még egészen kevesen voltunk, négyen-öten, aztán persze egyre többen. Érdekes, hogy a teljesen zárt felhőzet mellett is voltak egészen használható termikek, amikkel nívó plusz 200-220 méterre tudtam kitekerni.


Majd egy óra után teljesen keletire fordult a szél, és aki nem tudott visszaszállni, az lerohadt. Mint én is, ráadásul a távolabbi leszállóban.
A második kör egészen rövid lett, aztán a harmadik körre, délután 3 felé megint beindult az idő. Addigra már teljesen kisütött a nap, és csodálatos repülő idő lett, király termikekkel. Start után tök egyenesen repülve is folyamatosan emelkedtek az emberek. Nekem a Virágosnyereg környékén sikerült kitekernem a légtérhatárig, onnan aztán átrepültem a reptér fölé, azon gondolkodva, hogy el kellene idulni távra, ha már úgysem szabad itt ennél magasabbra emelkedni... De végül aztán a város fölött nem mertem elindulni, úgyhogy a reptér fölött játszogattam, egy párszor kitekertem 750-ig majd kiszálltam, míg végül lerohadtam a Mária előtti leszálló környékén.

Azóta megjött az ösz, egy hete már szinte folyamatosan esik az eső és hideg van. Nekünk pedig hamarosan megszületik Örkény fiunk, úgyhogy mivel most egy ideig úgysem repülgetek, örülök, hogy ezzel a nappal sikerült ezt a nyarat lezárni.

Sunday, August 24, 2008

2008.Augusztus 19. Szársomlyó


A héten nyaralni voltunk a Mecsekben, nagyon jó kis pihenős, lazulós hetet töltöttünk egy parasztházban Püspökszentlászlón. Keddre déli-délkeleti szelet jósolt a windguru és a met.hu is, és a környékbeli starthelyek internetes feltérképezgetése után arra jutottam, hogy a Villányi hegységhez lehetne menni, ott van a Tenkesen és a Szársomlyón is starthely, amik erre az irányra jók. Úgyhogy kedd délelőtt elindultunk Évával Siklósra megnézni a várat, de vittem az ernyőmet is, hátha...
Útközben már láttuk a kocsiból a helyieket egyre magasbbra kiemelkedni a Szársomlyón, ami oldalról tökéletes kúpnak tűnik, mint egy vulkán, de valójában egy elég hosszan végiglejtőzhető, mészkőből álló vonulat. Ez az ország legdélibb starthelye.

A hegy állatvilága és a növényvilága is egyedi és nagyon értékes, például csak ezen a hegyen nő az egész országban magyar kikerics, van rozsdás gyűszűvirág, kosborfélék (majomkosbor, tarka kosbor, vitézvirág). Költ az oldalában kígyászölyv, van gyurgyalag, haragos sikló, pannon gyík, fűrészlábú szöcske, magyar aknászpók, amik mind védett fajok. Így aztán természetes, hogy ugyan két oldalról is elkezdték lebontani a hegyet az azt alkotó márványért, de közönséges földi halandó persze nem teheti be a lábát engedély nélkül. Nem tudom, hogy mit szól majd a magyar kikerics, amikor lebontják alóla a hegyet, mert az általam olvasott útikönyv állításával ellentétben a bányászat nem igazán állt meg a nyugati oldalon, amíg ott voltunk, addig is folyamatosan jártak fel böszme nagy teherautók a hegybe vágott utakon az eszméletlen órmótlan külszíni fejtésen, és hordták el, ami még maradt a hegyből. Egyébként a Környezetvédelmi Felügyelőség a siklóernyősöknek engedélyezte a hegyre a feljárást és a starthely használatát, ami abszolút követendő példa lehetne az ország többi, egyébként védett területén elhelyezkedő starthely tekintetében is.
A keleti oldalon egyébként valóban bezárták már a kőbányát, és egy szabadtéri szoborparkot alakítottak ki 1968-ban, amiben a helyben bányászott kőből faragott szobrokból alakítottak ki egy folyamatosan bővülő gyűjteményt.

A szoborpark bejárata és egy panorámakép a szoborparkról. Feljutni a hegyre a bánya jobb szélén induló ösvényen keresztül lehet. Éva elég sok képet csinált, amíg én felfelé másztam és repültem.



Az úr a park őre, nagyon kedves és barátságos volt velünk.


Néhány a kiállított alkotások közül.







A helyi pilótákkal már csak fent a starthelyen találkoztam, nagyon jó fejek voltak, segítettek a terítésben és megmutatták a leszállót, ami egyébként egy hatalmas és így nagyon kényelmes leszállást biztosító füves (gazos) placc szinte végig a hegy előtt. Egyébként a leszállón keresztül húzódik egy villanyvezeték, de mindkét oldalán van bőven hely.



Ez én volnék a szoborparkból nézve, a vonulat a képtől jobbra van.



A hegy a leszállóból nézve:


A leszállóból dél felé, pár kilométerre a horvát határtól. Érdekes, hogy Siklóson egyébként minden horvátul is ki van írva.


Nagyon jó idő volt, egy órát repültem, aztán mentünk vacsorázni Villányba. A szél pont ráfújt a hegyre, nem volt sem túl erős, sem túl gyenge, és ahhoz képest, hogy viszonylag későn startoltam (kb. 6 óra felé), még termikek is voltak, úgyhogy egy egészen kicsit ki is tudtam tekerni, starthely+250m-ig, ahonnan már nagyon szép a táj.
Villány nagyon takaros kis hely, rengeteg hagulatos pincével, ami önmagában megér egy pár napos túrát. Mi csak egy estét töltüttünk itt (egyelőre).


A faluból nézve a hegy északi (repülés szempontjából lee) oldala látszik, a kép jobb felső sarkában a hegy fölött egy helyi pilótával :)


Vannak mondjuk Villányban vicces dolgok - ez egy ház két oldala volt:

Saturday, August 23, 2008

2008.Augusztus 12. Csolnok

Ez egy keddi nap volt, amikor korán hazajöttem a melóból, hogy valahol repüljek egyet. Bors Andrással és Tevesz Andrással beszéltem, ők is benne voltak, hogy kinézzünk Csolnokra. Éva is jött, mert Csolnokra egy nyolc hónapos sportos kismama is fel tud mászni :) Útközben Bobóval megbeszéltük, hogy mitől jó ma egy ház.
A szél igen erős volt, páran akkor indultak haza egész délutáni várakozás után, amikor mi kiértünk. Ez nem volt túl bíztató, és bár egyre jobb volt az idő, néha igen erős befújások jöttek. Mások szerint az volt az alapszél, ami időnként enyhült :)
Lényeg az, hogy végül is Éva ernyőjét vittem fel az erős szél miatt, és amikor végül is repülhetőre enyhült az idő, akkor sikerült pont egy lyukban elstartolva mintegy három percet repülnöm. Az ügyesebbek és szerencsésebbek még maradtak :)

Éva fényképezett, úgyhogy kivételesen rólam is készültek képek.



Várjuk a repülhető időt. Csolnok, a hátsó starthely.



Valaki már repül, én készülődök, startolok, repülök, imbolygok, lerohadok.






Siklóernyő, holdfény, cirrusok.


Bobó startol.

2008.Augusztus 2. Csolnok

Igen gyengének indult a nap, már vagy két órája vártunk Csolnokon, hogy repülhető legyen az idő. Lassan úgy voltam vele a starthelyen ülve, mint a viccben a kismacska, hogy repülök még vagy egy fél órát, aztán hazamegyek, de végül is beindult, és igen jó idő lett, úgyhogy mindenképpen megérte maradni. Elég sokan voltunk kint, mi Csülökkel mentünk, később Tasi is megjelent a családdal, és sokan mások is voltak.
Az első startból elég rövidet repültem, de a második menet jól sikerült, úgy emlékszem, hogy vagy háromnegyed órát repültem, párszor kitekertem egy kicsit, vigyázva, hogy ne sodródjak hátra. Láttam valakit, aki hátrarepült a Getére, és távra is mentek egy páran aznap.

A leszállóból csináltam pár képet.



2008.Július 27. Óbuda

Egy kicsit elmaradt az utóbbi időben a blogírás :)
Ez még egy július végi szombat volt, amikor Óbudára mentünk. A szél igen erős volt, páran repültek, páran betolattak, fáraszálltak. Én kiterítettem, kétszer kiálltam a starthelyre, aztán nem repültem. Csülök repült, először rögtönzött DHV-tesztet csinált az egyik új srác új ernyőjével. A képeket nagyjából ekkor csináltam. Utána végül többen is elstartoltak, én meg jól hazamentem. Állítólag késő este begyengült, repülhetőbb lett.




Wingover - a kép nincs elfordítva :)



Thursday, July 31, 2008

2008.Július 19. Eger


Eger szokás szerint jó volt, bár a szél inkább nyugati volt, mint az ideális északnyugati.
Kettőt repültem, az első, körülbelül háromnegyed órás menet volt a jobb, a varió szerint 996m-ig jutottam. A második nem volt akkora élmény, mert nagyon erős volt a szél, parkettagyorsítóval tudtam csak a hegy előtt maradni, így aztán fél óra után le is szálltam. Kár, mert utána a gyógyiban még elrepkedtek páran, addigra leállt az erős szél... Összefutottam Miklós Renivel, aki most utasként tandemben repült Kommandóssal, és kb. 30km körüli távot hoztak össze.

2008.Június 16 - Hűvösvölgyi reptér

Szabadságon voltam egy hétig, de szinte folyamatosan esett az eső. Szerdán kisütött a nap, de reggel még elég erős szél volt. Délutánra gyengült egy kicsit, erre kimentünk a reptérre, én gyakorolni, Éva meg piknikezni. Amikor kiértem, még egy páran lejtőztek az Újlakin, de nekem már csak egy lecsúszás jött össze a Máriáról, aztán le is állt eléggé a szél... Nagyjából ennyi.


A sárkányos kollégák házibarkács motoros sárkányt próbálgatnak.

Dani belefut Vöröskőn.